THE PAUL BUTTERFIELD BLUES BAND (1965)

A Chicago Blues a városba délről érkező afro-amerikaiknak köszönhető, de a ’60-as években már nem a bőrszíntől függött a műfaj jövője. A már Chicagóban született helyi fehér fiatalok közül is sokakat elkapott a Blues, így Paul Butterfield és barátja Nick Gravenites már igen fiatalon a város déli részén levő blues-klubokat látogatta. Hamar meggyőzték az ottaniakat, hogy helyük van a színtéren, hiszen hatalmas tehetségük volt a zenéhez, amit Blues-ba oltottak. Paul ’63-ban megalapította saját zenekarát Elvin Bishoppal, hozzájuk csatlakozott Howlin’ Wolf ritmusszekciója: Jerome Arnold basszusgitáron és Sam Lay dobokon. Nem sokkal később megismerkedett Mike Bloomfielddel, aki kiválóan játszott gitáron és zongorán is. Kezdetben kettesben léptek fel, de a manager Paul Rothchild tanácsára Bloomfield is csakhamar a bandában találta magát. Ezzel a banda hangzása még egyedibb lett, hiszen már két szólógitárossal működtek.

Rothchild beprotezsálta őket az Elektrához, így 1964 decemberében a New York-i Mastertone stúdióba vonultak, hogy rögzítsék az első lemezüket. Az Elektra korábban szinte kizárólag folkzenében utazott, ez volt az első elektromos hangszerekkel rögzített lemezük. Illetve ez lett volna. Mivel Rothchild elégedetlen volt az eredménnyel, a lemez végül nem jelent meg. Pedig nem akármilyen zene született ott akkor New Yorkban. A végül 1995-ben megjelent 19 darab igazi Chicago Blues, de mégis több annál, sokkal töményebben játszották, mint bárki korábban. Bár Elvin Bishop szinte kizárólag csak ritmusgitározik, Mike Bloomfield gitárja olyan elementáris erővel szólal meg, ahogy addig még soha, Butterfield pedig fújja a szájharmonikát, ahogy csak belefér.

Néhány felvételtől eltekintve csak standardeket nyomnak: a Good Morning Little School Girl, a Help Me, a Mellow Down Easy, a Spoonful, de különösen a Little Walter-féle Hate to See You Go elképesztő lendülettel nyomul, de a lassú blues-ok is nagyszerűek: Just to Be with You, That’s All Right, Goin’ Down Slow.

A saját darabok: az ének nélküli Nut Popper Paul és Mike vezetésével végigszáguld, a kíseretet mintha az akkori Rolling Stones nyomná; a Bishop/Butterfield szerzemény Our Love is Driftin’ kőkemény ritmusú, a Lovin’ Cup alapja pedig Billy Boy Arnold slágere, az I Wish You Would. (Billy Boy a basszusgitáros Jerome Arnold testvére.) A Lovin’ Cup később maga is standard lett, 1971-ben felkerült a brit rockerek, az U. F. O. koncertlemezére is.

Néhány számban Mike Bloomfield zongorán játszik, ekkor Elvin Bishop gitárja jobban előtérbe kerül, a Love Her with a Feelingben pedig Mark Naftalin játszik orgonán, aki hamarosan teljes jogú tagja lett a bandának.

1965 júliusában a Paul Butterfield Blues Band első elektromos zenekarként fellépett a Newport-i Folk Fesztiválon. A koncertnek nagy visszhangja volt, hiszen a közönség egy része felháborodott, hogy mit keresnek ott ezek a zajongó fiatalok, viszont a másik részét meggyőzték. Bob Dylant is sikerült, hiszen a következő napon a zenekar 3/5-e kísérte őt, így ő is túl volt első elektromos hangszerekkel kísért fellépésén.
Szeptemberben Rothchild ismét stúdióba rendelte a zenekart, amelynek egy hónap múlva kézzel fogható eredménye is lett, nagylemez formájában. Ez volt az egyik első Chicago Blues-lemez, melyen a főszereplők nem afro-amerikaiak voltak. A nyitószám jól reprezentálja a zenekart, bár a szerző Nick Gravenites nem volt a banda tagja, csak közeli barát. Paul már az elején elkápráztatja a hallgatót, egy rövidke szájharmonika szólóval indít, majd érkezik erőteljes hangja: "I Was Born in Chicago in 1941...". Kellően nyers és lendületes, Bloomfield szólója is nagyszerű, a végén ráadásul együtt nyomják a szólót.
Másodikként Elmore James száma, a Shake Your Money Maker egy rövidke változata érkezik. Később hasonló felfogásban játszotta a Fleetwood Mac. A Blues with a Feelin'-en hallhatjuk először Mark Naftalin orgonáját, de Bloomfield gitárja a leghangsúlyosabb, valamint igazán szép a kiállás: "You Know I Love You Baby, Wonder the Reason Why", a gitárszóló után pedig Paul is nyomat egy jó kis szólót. A Thank You Mr Poobah címre keresztelt instrumentális saját darab egy picit könnyedebb hangvételű, de a szólók itt is nagyszerűek, ráadásul Mark Naftalin is elereszti a kezét.
Az első oldalt két gyorsabb szám zárja: Muddy klasszikusát, a Got My Mojo Workinget, a dobos Sam Lay énekli, a Dixon-féle Mellow Down Easy-t pedig már az egy évvel korábbi session-ön is nyomták.
A B-oldal egy Bloomfield szerzeménnyel indul: a Screamin' ismét egy instrumentális, mely egy jó kis groove-ra épül. Majd ezt követi az Our Love Is Driftin', melyet ugyancsak rögzítettek a '64-es sessionön, de azóta teljesen átalakult. Egy igazi lassú blues kerekedett belőle, melyen ismét Bloomfield gitárja a főszereplő.
A végére három standard maradt. A Mystery Traint Elvis Presley vitte sikerre 10 évvel korábban. Persze ez sokkal bluesosabb. Elvin Bishop ritumusozása kellő alapot szolgáltat Paul hangjának és szájharmonikájának. Little Walter Last Night-ja kellően szép, ismét egy nagyszerű szájharmonika szólóval megspékelve, a záró Look Over Yonders Wall pedig hamisítatlan Chicago Blues.
Ez a lemez volt az egyik első, mely bizonyította, hogy a Blues bőrszínfüggetlen és nem csak a hallgatóság, hanem az előadók tekintetében is. Ráadásul még sikeres is lett, a sikerlistákra is felkerült.

The Original Lost Elektra Sessions (1964):
1 Good Morning Little Schoolgirl 2:23
2 Just To Be With You 3:24
3 Help Me 2:17
4 Hate To See You Go 4:35
5 Poor Boy 3:27
6 Nut Popper #1 2:26
7 Everything‘s Gonna Be Alright 2:59
8 Lovin‘ Cup 2:44
9 Rock Me 2:52
10 It Hurts Me Too 2:46
11 Our Love Is Driftin‘ 2:30
12 Take Me Back Baby 2:50
13 Mellow Down Easy 3:06
14 Ain‘t No Need To Go Further 2:46
15 Love Her With A Feeling 3:00
16 Piney Brown Blues 2:15
17 Spoonful 3:20
18 That‘s Allright 3:14
19 Going Down Slow 6:02

The Paul Butterfield Blues Band (1965):

A1 Born In Chicago 2:55
A2 Shake Your Money-Maker 2:27
A3 Blues With A Feeling 4:20
A4 Thank You Mr. Poobah 4:05
A5 I Got My Mojo Working 3:30
A6 Mellow Down Easy 3:40
B1 Screamin' 4:30
B2 Our Love Is Drifting 3:25
B3 Mystery Train 2:45
B4 Last Night 4:15
B5 Look Over Yonders Wall 2:23

Paul Butterfield - szájharmonika, ének

Mike Bloomfield - gitár, zongora (1964/2,7,9,11,19), orgona (1964/4)

Elvin Bishop - gitár

Mark Naftalin - orgona (1964/15, 1965/A3-4,B1-4)

Jerome Arnold - basszusgitár

Sam Lay - dob, ének (1965/A5)