CREAM: Fresh Cream (1966)

Eredeti angol borító

Cream: a legelső supergroup - Eric Clapton, Jack Bruce, Ginger Baker. Mindhárman a legelismertebb és legnépszerűbb zenészek közé tartoztak már 1966-ban. A gitáros, Eric Clapton '66-ban már a Bluesbreakers-ben Istennek számított ("Clapton Is God" - olvashatták a graffittiket London utcáin), a dobos, Ginger Baker őrült természete ellenére már évek óta a Graham Bond Organization zenei vezetője volt, a basszusgitáros Jack Bruce pedig mindkét helyen megfordult. Épp a Bluesbreakers-ben zenélt, amikor Clapton visszatért világkörüli útjáról, így egy igen rövid ideig játszottak már együtt. De még hogy... néhány koncertfelvétel tanúskodik kettejük rendkívüli összhangjáról. Bruce egyéni stílusa már akkor szembetűnő volt. Játékán erősen érezhető klasszikus zenei előképzettsége, valamint jazzes futamai is eltértek kortársai játékától. Előtte Bakerrel muzsikált az első két Graham Bond lemezen, de kettejük között állandó harc dúlt. Végül a dobos, mint zenekarvezető kirúgta a basszert, de Bruce nem volt hajlandó kilépni, járt tovább a bulikra, egészen addig, amíg Baker egy kést nem szorított a torkához.

Eric és Ginger kölcsönösen tisztelték egymást, '66-ra pedig szorosabb barátságba is kerültek (egyetlen koncert erejéig Baker játszott is John Mayall Bluesbreakers-ében). Mivel a dobosnak kezdett elege lenni a főnöke, Graham Bond megbízhatatlanságából (Bond eleve igen labilis volt, amire a drog csak rátett egy lapáttal; 1974-ben öngyilkos lett), egy új, saját zenekarban kezdett gondolkozni. Clapton is úgy érezte, hogy Mayallnál nincs továbblépési lehetősége, ezért benne volt egy új zenekar alapításában, egyetlen feltétellel: a harmadik tag Jack Bruce legyen. Ezt meghallván Baker kocsijával majdnem egy fának szaladt, de végül csak összehozták: 1966 júniusában megalakult a Cream.

Rögtön be is vonultak a londoni Rayrik stúdióba (1968-ban nevezték át Chalk Farmra), hogy elkezdjék az első album felvételeit, az első koncerteket pedig július végén adták. A fellépéseken már megmutatták erejüket, hatalmas sikerrel játszottak, ám a Wrapping Paper kislemez még csak nem is engedte sejtetni, hogy a készülő nagylemezen mire lehet majd számítani. Egy könnyed kis darab, mintha a háttérben muzsikálnának egy bárban, zongorával kísérve. Később Baker is úgy fogalmazott, hogy ezzel a dallal az ismertségük növelése volt a cél. Maradjunk annyiban, hogy a hangszerelés kiválóan sikerült. Ám a B-oldal már előrevetítette a Fresh Cream hangulatát: a Cat's Squirrel egy addig teljesen szokatlan gyors, kőkemény blues, noha nem saját darab. Szerzőként egy álnevet (S. Splurge) tüntettek fel, de csak a jogdíjak miatt, hiszen a szám eredetijét Doctor Ross (nem a Vészhelyzetből) vette lemezre, mely 1965-ben jelent meg. Igazából sokban nem hasonlít a két változat egymásra. Az afro-amerikai blues-zenész változata tulajdonképpen a klasszikus Catfish Blues újragondolása, a Cream pedig mindössze a riffet kölcsönözte saját verziójához. Míg Doctor Isiah Ross hosszasan énekel, az angolok szinte instrumentálisan adják elő, Bruce csak egyetlen szót, az Alright-ot dörmögi a közepén.

A nagylemez felvételeit novemberben fejezték be a Ryemuse stúdióban, s az Egyesült Királyságban december 9-én került boltokba, monó és sztereó változatban egyaránt. Apukámhoz a sztereó változat került, de mivel csak monó berendezéssel rendelkezett, az orsós magnószalagra csak az egyik csatorna hangját sikerült rögzíteni. Jómagam így ismertem meg ezt a lemezanyagot, elég fura volt, ráadásul a kornak megfelelően akkor Angliában nagyon szerették külön csatornákra bontani a hangszereket, így a dob-basszus-ritmusgitár csak a jobboldali hangszóróból érkezik, a szólógitár pedig a baloldaliból. Nos, így a szólókból nem sokat hallottam :)

A lemezt az N.S.U. indítja. Nem az autómárkát reklámozza, hanem az egyik tag nemi betegségéről szól, de ahogy Bruce fogalmaz, legyen titok, hogy melyik tagról van szó, csak annyit árul el, hogy gitáron játszik. Ezenkívül Bruce egy korai Punk-számnak titulálta, amiben van is nem kevés igazság. Gyors, lendületes, hangos és rövid, egy kemény, nagyszerű gitárszólóval a közepén.

Az ezt követő Sleepy Time Time egy lassú blues, nagyjából a Hoochie Coochie Man stílusában. Jack Bruce kivételes hangja itt még inkább kidomborodik, Clapton pedig ismét legjobbját hozza. Csoda, hogy ebből nem lett standard.
A Dreaming 2 perces könnyed álmodozása után a Sweet Wine képében jön a pszichedélia és a blues egy különleges elegye. Slágeres, de mégis blues-os, Clapton szólója több külön sávon érkezik, földöntúli hatást teremtve.
Az első oldalt Willie Dixon Spoonfuljának különleges átdolgozása zárja. Jack Bruce basszusgitárja és szájharmonikája nyitja, majd azonnal bekapcsolódik a zenekar többi tagja is. Már Bruce elképesztő hangja is elvinné a számot, de a ritmusszekció feszessége még inkább kiemelendő. A gitár már csak hab a tortán. A szólórész kezdetére valamelyest lecsendesül a zene, még inkább teret adva a gitárszólónak, de Baker és Bruce is elképesztőket játszik a hangulatot fokozandó. A Spoonfulnak eme változata új irányt mutatott a fiatal blues-bandáknak.
A B-oldal a Cat's Squirrellel indul, melyet jól ellensúlyoz a Four Until Late Clapton lágyabb hangjával, hogy aztán a Rollin' and Tumblin' ismét felidézze a kőkemény déli blues-t. Úgy lesz a legvadabb szám ez, hogy Bruce még a basszusgitárját is leteszi, csak szájharmonikázik és énekel. Na, de azt hogy!!! Baker pedig elképesztő intenzitással üti a vonatot idéző ritmusait.
Az I'm So Glad szintén egy jó értelemben vett sláger, akár a Yardbirds is nyomhatta volna, noha ez is egy régi blues, Skip James írta 1931-ben. A végére pedig egy különleges szám maradt: a Toad egy jóféle riffel indul, ami Ginger Baker dobszólójába torkollik. Ez a tétel szintén iránymutató lett, korábban nem nagyon volt, hogy egy stúdióban rögzített szám csak egy dobszólóra épüljön. Ez is és még jónéhány dal erről a lemezről (NSU, Sweet Wine, Spoonful, I'm So Glad) a Cream koncertek rendszeres szereplői voltak, mind hosszabb és hosszabb változatban.

Eredeti amerikai borító

Még két nóta felkerült a más európai országokban (NSZK, Olaszország, Svédország) megjelent változatra: az egyik a kislemezről már ismert Wrapping Paper, valamint az azzal egyidőben rögzített The Coffee Song, ám ezek nem sokat tettek hozzá az albumhoz. Ellenben az amerikai verziót nyitó I Feel Free, amely a kor egy himnuszának is beillik, mind a zenét, mind a szöveget tekintve, amelyet a költő, Pete Brown írt, aki később több Cream sláger társszerzője is lett. Angliában kislemezen jelent meg, a slágerlista 11. helyéig kúszott. Az amerikaik pechje, hogy cserében a Spoonful lemaradt az ottani kiadásról.
A Fresh Cream megmutatta, hogy a blues határait még mindig lehet szélesíteni, lehet még szabadabban játszani, akár a műfaji kereteken túlnőve is. Ez a lemez a mai napig iránymutató lehet a blues újabb generációi számára is.
A folytatás '67 novemberében érkezett a pszichedelikus irányba mozduló Disreali Gears-szel, majd '68-ban jelent meg a Wheels of Fire című duplaalbum, melynek első lemezén stúdiószámok hallhatók, a másodikon pedig '68 márciusában rögzített koncertfelvételek, többek között a Spoonful és a Toad 16 perces változatai. Itt jól hallható, hogy mennyire voltak hangszereik mesterei, de áthallás lehet afelé is, hogy miért ment szét a banda az év végén, hogy aztán a Goodbye koncertlemez '69 elején már a feloszlás után jelenjen meg. Mindenesetre a Cream ebben a két és fél évben Blues- és Rock-történelmet írt.

Eredeti brit LP:
A1 N.S.U.
A2 Sleepy Time Time
A3 Dreaming
A4 Sweet Wine
A5 Spoonful
B1 Cat's Squirrel
B2 Four Until Late
B3 Rollin' And Tumblin'
B4 I'm So Glad
B5 Toad

Eredeti amerikai LP:
A1 I Feel Free
A2 N.S.U.
A3 Sleepy Time Time
A4 Dreaming
A5 Sweet Wine
B1 Cat's Squirrel
B2 Four Until Late
B3 Rollin' And Tumblin'
B4 I'm So Glad
B5 Toad

Eredeti európai LP:
A1 N.S.U.
A2 Sleepy Time Time
A3 Dreaming
A4 Sweet Wine
A5 Spoonful
A6 Wrapping Paper
B1 Cat's Squirrel
B2 Four Until Late
B3 The Coffee Song
B4 Rollin' And Tumblin'
B5 I'm So Glad
B6 Toad

Eric Clapton - gitár, ének (B2)
Jack Bruce - basszusgitár, szájharmonika, ének
Ginger Baker - dob