CHICKEN SHACK: 40 Blue Fingers Freshly Packed and Ready to Serve / O.K. Ken? (1968)

Fleetwood Mac, Savoy Brown, Chicken Shack: a brit blues nagy hármasa! Bár voltak mások is, de ők voltak, akik a leginkább ápolták a blues hagyományait, a legkevésbé rock-orientáltak. Mindhárom zenekar a mai napig működik, de messze a Shack a legkevésbé ismert. Pedig a kezdetekkor ők számítottak a legkülönlegesebbnek, leginkább Christine Perfect miatt. Egy nő, aki blues-t énekel a szigetországban. Persze a műfaj szülőhazája bővelkedett az énekesnőkben, de a tengeren innen nem igazán volt jellemző, ráadásul zongorán is kiválóan játszott! Ezt tetézte a zenekarvezető Stan Webb Buddy Guy-szerű gitározása és hisztérikus éneklése. Persze azzal is Buddyra próbált hasonlítani.
Erre figyelt fel a neves producer Mike Vernon is, akinek épp kapóra jöttek új kiadójának, a Blue Horizon beindításakor. Ő lett a banda menedzsere is és a kiadó harmadikként megjelenő kislemezét Webbékkel rögzítette '67 decemberének elején. A Christine által énekelt It's Okay with Me Baby ugyan nem lett elsöprő siker, de a rádiók játszották, így többen megismerték őket. Számomra viszont a B-oldal az igazi, ahol Stan példaképének szerzeményét hallhatjuk. A When My Left Eye Jumps szép, visszafogott szólógitárra épít, amit jól megtámogat a zongora, illetve a ritmusszekció. Andy Sylvester és Dave Bidwell ekkor már a színtér egyik legjobbja volt, a Fleetwood/McVie-féle egyszerűségre és húzósságra törekvő iskolát képviselték.

A kislemeznek köszönhetően megszámlálhatatlan bulit tudtak lekötni, így nem nagyon maradt idejük dalokat írni. Ezért az 1968 februárjában, egy hét alatt rögzített első lemezük nagy részét feldolgozások teszik ki. Kisebb meglepetés, hogy csak egy Buddy Guy-szám került az albumra. A First Time I Met the Blues-t Buddy 1960-ban vette kislemezre, ám eredetileg a zongorista Little Brother Montgomery szerzeménye. Egy klasszikus lassú blues, melyhez Mr. Webb hasonlóan közelít, mint mestere. Gyönyörű gitár, visszafogott kíséret, melyet jól ellenpontoz a kemény, hisztérikus, magas, fejhangon előadott ének, a gitárszóló pedig külön dícséretet érdemel.
A négy Freddie King darab mindegyike is igen jól sikerült. A lemeznyitó The Letter szintén egy lassú blues, ám soul-os felhangokkal, Ms. Perfect egyaránt játszik rajta orgonán és zongorán. A San-Ho-Zay című instrumentális természetesen Webb gitárjára épül, a B-oldalt nyitó, szintén tempós, fúvósokkal is megtámogatott See See Baby jól táncolható. Szintén sok a fúvós a Lonesome Whistle Blues-ban, mely ugyan nem Freddie King szerzeménye, de mégis az ő számának tekinthető.
Az első oldalt egy jellegzetes John Lee Hooker darab, a King of the World zárja. A "hookeresen" monoton alapokra Mr. Webb nyomatja a kemény gitárt és vokált.
A négy saját számot a két énekes igazságosan elosztotta egymás között. Perfect kisasszony is hoz egy szép lassú blues-t (You Ain't No Good), de a nagy száma a később kislemezen is sikert hozó középtempós blues-os sláger, a When the Train Comes Back.
A King darab mellé Stan saját instrumentálisát is kiválóan adja elő, a Webbed Feet még keményebb is, mint a San-Ho-Zay, a lemez záró darabja pedig egyik legnagyobb kedvencem, a Hooker stílusában íródott What You Did Last Night. Hasonló a King of the World-höz, de még annál is komorabb, ám Stan fejhangú vokalizálása valamelyest mulatságossá is teszi.

A 40 Blue Fingers Freshly Packed and Ready to Serve címre keresztelt album júniusban jelent meg és egyből igen jó eladásokat produkált. Amerikában egy másik borítóval jött ki. Jöhetett a következő album, melyhez szinte azonnal hozzá is láttak, még abban a hónapban stúdióba vonultak és két számmal végeztek is. A Woman Is the Blues a címe annak a számnak, melyet Webb és Perfect közösen jegyeznek és énekelnek. A dal egy kisebb eltávolodás volt az első lemez keményebb, blues-vonalától és a másik szám is lazább, mint a korábbiak. Ennek ellenére a Get Like You Used to Be a kettes lemez egyik húzódala lett. A keményebb középtempós blues-alapra Christine igen dallamosan énekel, amolyan Jimmy Reed-szerű módon.
Mielőtt folytatódtak volna a második korong felvételei, összehoztak két kislemezt. Az egyik az első albumon szereplő When the Train Comes Back fúvósokkal felturbózott verzója, túloldalán a pörgősebb Hey Baby, egy tipikus Christine Perfect darab, melyben a pálmát Webb szólója viszi el. A másik 45-ös első felén található az egyik legjobb C.S. szám: a gyors, jazz/blues-os alapokra épülő Worried About My Womanben ismét a gitáros a főszereplő, de a B-oldalon hallható lassabb blues-t is ő énekli (Six Nights in Seven).

A következő év februárjában megjelent O.K. Ken? című album felvételei '68 októberében folytatódtak és két nap alatt be is fejezték. A lemez különleges hangulata a számok közt hallható bolondozásokból ered, mellyel Stan Webb humorista vénáját akarták kiemelni. A furcsa lemezcímet is ide köthetjük, bár az eredeti mondás a Traffic-es Chris Woodhoz fűződik.
Az egész albumot körüllengi egy lazaság, karaktere egész más, mint elődjének, ennek ellenére igazi blues-lemez, melynek több mint a felét saját szerzemények teszik ki. Rögtön két Webb-szerzeménnyel kezdenek, ám nem ezek a legjobb számok, inkább a harmadikként érkező korábban már említett Get Like You Used to Be-val indul be a korong. Az ének nélküli Pony and Trap tesz még erre egy lapáttal, mely Webb egyik legjobb szólóját hozza, masszív alapokkal megtámogatva.
Az első standard Howlin' Wolf Tell Me-je, mely még lendületesebb, mint az eredeti, szintén egy nagyszerű gitárszólóval megspékelve. Az oldalt a már kitárgyalt A Woman Is the Blues zárja.
A második oldalt a zongoristalány nyitja: I Wanna See My Baby. T-Bone Walker szerzeménye jó sok utólag rögzített fúvóssal megtámogatva. Ezt követi a Benny Hill-szerű Remington Ride, egy country/western átdolgozás.
A végére három lassú blues maradt, melyek kifejezetten emelik a színvonalat. Webb szerzeménye, a Fishing in Your River a sok rezes ellenére a lemez egyik legjobbja. A szóló tiszta Buddy Guy. A Mean Old World-ot a zongorista énekli, de igazi különlegessége, hogy Little Walter szerzeményében Big Walter Horton szájharomikázik vendégként. A blues-legenda épp a szigetországban turnézott az Amerikai Folk Blues Fesztivál keretein belül, a srácok pedig beinvitálták őt a stúdióba. (Lehet, hogy pont ekkor vették fel a kultikus, Big Walter fémjelezte Southern Comfort lemezt is?) Az O.K. Ken-t B. B. King klasszikusa, a Sweet Sixteen zárja, mely szintén egy baromi jó feldolgozás, ráadásul szerencsére a "tűzoltózenekart", azaz a rézfúvósokat is mellőzik, a gitárszóló pedig "hogyhogynem" a szerzőt idézi.

A második Chicken Shack album 1969 februárjában jelent meg az Egyesült Királyságban, Amerikában valamivel később más borítóval, a brit kiadás hátsó borítója került előre. Otthon kitűnő fogadtatásban részesült, még a Top 10-be is bekerült. Hogy ezt megfejeljék ki kellett hozni még egy kislemezt, mely az új menedzser, Harry Simmonds javaslatára egy Amerikában már befutott nóta átdolgozása lett. Etta James csodálatos balladájáról, az I'd Rather Go Blindról van szó, melyet Christine Perfect abszolút saját képére formálva, szintén gyönyörűen interpretált. Természetesen hatalmas siker. A B-oldalon a Night Life című B. B. King standard nem nagy port kavart.
Christine a felvételekre már asszonyként érkezett. A Fleetwood Mac-es John McVie újdonsült feleségeként több időt szeretett volna otthon tölteni, ezáltal döntött úgy, hogy kilép a bandából. Ennek ellenére még '69-ben készített a Blue Horizonnak egy szólólemezt, melyre felkerült az I'd Rather Go Blind eredeti kislemez változata is, majd hamarosan csatlakozott férjéhez a némi stílusváltáson átesett Fleetwood Macben.

Christine távozása után a Chicken Shack Paul Raymond személyében találta meg az új billentyűst. Vele készült el a harmadik, 100 Ton Chicken címre keresztelt album, de színvonalában csak megközelíteni tudta az előző kettőt, majd a következő esztendőben megjelent Accept már egy jóval rockosabb zenekart mutatott. Mind a négy lemez 2005-ben The Complete Blue Horizon Sessions címmel jött ki egy 3-CD-s kiadványon, az összes kislemezzel kiegészülve, leszámítva az O.K. Ken bolondozásait.

40 Blue Fingers Freshly Packed and Ready to Serve
A1 The Letter 4:31
A2 Lonesome Whistle Blues 3:06
A3 When The Train Comes Back 3:36
A4 San-Ho-Zay 3:08
A5 King Of The World 5:03
B1 See See Baby 2:28
B2 First Time I Met The Blues 6:30
B3 Webbed Feet 2:57
B4 You Ain't No Good 3:40
B5 What You Did Last Night 4:39

O.K. Ken?
A1 Baby's Got Me Crying 2:29
A2 The Right Way Is My Way 2:01
A3 Get Like You Used To Be 3:10
A4 Pony And Trap 3:04
A5 Tell Me 4:38
A6 A Woman Is The Blues 3:00
B1 I Wanna See My Baby 3:30
B2 Remington Ride 2:52
B3 Fishing In Your River 4:28
B4 Mean Old World 3:15
B5 Sweet Sixteen 6:07

Stan Webb - gitár, ének
Christine Perfect - zongora, orgona, ének
Andy Sylvester - basszusgitár
Dave Bidwell - dob

Fúvósok (40 Blue Fingers...):
Dick Heckstall-Smith - tenor szaxofon
Johnny Almond - alt szaxofon
Alan Ellis - trombita

Fúvósok (O.K. Ken?):
Steve Gregory - tenor szaxofon
Buddy Beadle - alt és bariton szaxofon
Roderick Lee - trombita
Johnny Almond - tenor szaxofon (A3,A6)
Don Fey - tenor szaxofon (A6)
Terry Noonan - trombita (A6)
Big Walter Horton - szájharmonika (B4)